Selena Gomez interjú:
Izgatott vagy az első albumod kiadása miatt?
Ha zenész vagy, mindig izgulsz, amikor megjelenik a lemezed. A zene nagy szenvedélyem, megőrülnék, ha nem lenne jelen az életemben. Az album mintegy másfél év alatt készült el, rászántam ezt az időt, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle.
Van kedvenc számod a Kiss and Tell című lemezeden?
Azt hiszem, a Naturally az a szám, amely számomra a legkülönlegesebb, mert ez volt az utolsó, amely az albumba került, és ez sok ajtót megnyitott előttem. Valójában majdnem nem raktam fel a lemezre. Úgy éreztem, nem illik a többi számhoz, és egy kicsit érettebbnek hangzott, mint amilyen akkor én voltam. De a producerek meggyőztek arról, hogy vegyük fel. Mikor elkészült, rájöttem, hogy nagyszerű üzenetet hordoz az önkifejezésről, és a mások iránti érzelmekről, úgyhogy tökéletesnek tűnt.
Amikor dalt írsz, hol kezded?
Mindenképpen olyan témához nyúlok, aminek köze van az életemhez, illetve amelyeket megéltem, vagy ami megtörtént egy közeli hozzátartozómmal.
De ha hallok egy jó történetet, arról is írok. Legtöbbször tehát valami személyes dolog inspirál.
Előfordul, hogy nem sikerül az írás?
Ó, hogyne! Van, hogy valamiről gondolkodom, le szeretném írni, de nem sikerül. Ez nagyon frusztráló! Ha ez történik, általában lerakom, zenét hallgatok, vagy mással foglalkozom, és visszatérek az íráshoz később.”
A legtöbb dalod a szerelemről szól és persze a fiúkról…
Igen, ez a téma foglalkoztatja leginkább a tinédzsereket. Valójában ez a legfontosabb dolog az egész világon. Azért írok ilyen dolgokról, mert fontos a rajongóimnak, hogy azonosulni tudjanak a zenémmel.
Mikor vagy idegesebb, ha énekelsz vagy ha játszol?
Mindkét esetben. Azt gondolom az idegességnek valójában jótékony hatása van. Szeretem, ha izgulok, legalábbis jobb, mintha valaki felmegy a színpadra és álcázni próbálja magát. De már megszoktam, hogy kamerákkal és nagy személyzettel dolgozom a műsorokon, utána meg ezrek előtt szerepelek. De ők mind rajongók és így állandó kapcsolatba kerülök velük.
Van valamilyen forgatókönyv, rutin, ami szerint elkészülsz, mielőtt színpadra mész?
Igen, olívaolajat iszom. Ez a leggusztustalanabb dolog a földön, de jót tesz a toroknak, így elkortyolom. Színpadra lépés előtt pedig a bandámmal énekes bemelegítést tartunk, aztán táncolunk. Ezután összetesszük a kezünket, és elmondunk egy kis imát.
Van listád őrült dolgokról, amelyekre a színfalak mögött szükséged van? Macskák? Fehér liliomok?
Nem, semmi különös. Némi tea, és általában citromot és savanyúságot eszem. Nagyon szeretem a sós és savanyú dolgokat, és jó érzés, ha nálam van a kedvenc csizmám. Ez nagyon fontos, mert minden fellépésemen viselem. Még nem estem el benne, szerencsés darab.”
Aggódsz, amikor valami kínos történik a színpadon?
Ó, igen, mindig, mert felkerül a Youtube-ra, és lehetőségem sincs, hogy elfelejtsem. Korábban elfelejtettem a dalaim szövegét. De ez rendben van, amikor a barátaiddal vagy. A rajongóimat úgy tekintem, mint a barátaimat, ezért csak nevetek a bakijaimon.”
Énekelsz a zuhany alatt és a ház körül?
Igen, szeretem a zenét, és nagyon rossz, ha nem hallgatok zenét. Folyamatosan hallgatnom kell valamit, és mindig dalok járnak a fejemben. Csodálatos, hogy mindenre van valamilyen zene.
Legjobb barátnők vagytok Taylor Swifttel. Ad neked tanácsot?
Igen, nagyon támogat, ezért egyértelműen neki szenteltem az albumot. Elmondta mely számok működhetnek magukban, önálló albumként. Nagyon jó füle van ehhez. De általában igyekszünk nem beszélni munkáról, ha szórakozni megyünk.
Mit hallgatsz ha éppen nem játszol?
Nézzük csak mi van az iPod-omon, mondjuk az első ötöt:
Battle Studies John Meyer-től - Szeretem a zenéjét és nagy rajongója vagyok évek óta.
Details in the Fabric Jason Mraz-tól - A szövegei nagyon átütőek.
Brand New Eyes Paramore-tól - Mindig ezt hallgatom, amikor dühös vagyok, mert nagyon erőteljes a hangja. Ez igazi Girlpower!
Lights Ellie Goulding-tól - Csak nemrég fedeztem fel, és nagyon szeretem. Ő egy nagyon erős nő.
Nagyjából ennyi. :)
_____________________________________________________________
Selena Gomez barátnőjéről, Taylor Swiftről mesélt
2010. szeptember 24. 06:25
Year Without Rain címmel Selena Gomez kiadta kedden új albumát. A rajongók máris odavannak az első kislemezért (Round, Round) és az album címadó számáért. Barátnője, Taylor Swift is közreműködik a lemezen.
„Annyira klassz, találkoztunk, és mindketten dolgoztunk a másik lemezén. Nagyon izgalmas volt. Alig várom az új dalát, mert igazán nagyszerűen sikerült. Nem sokkal később meghallgatta az én első dalomat az albumról. Taylor annyira szenvedélyes és drámai – azt hiszem azért is vagyunk barátnők, mert mindketten ugyanolyanok vagyunk.” – nyilatkozta Selena az MTV-nek.
Majd folytatta:
„A kedvenc dalom tőle a Dear, John, de van még egy másik is, a 13. dal a lemezről. Ez a két dal abszolút a kedvencem lett.”
A rajongók már belekóstolhattak Swift új albumába, mikor megjelent első, Mine című kislemeze és az MTV Video Awardson mutatta be Innocent című szerzeményét is.
Selena szerint:
„Félelmetesen jó az új albuma, a rajongók nagyon meg fognak lepődni. A stílus maradt, csak most nagyobbat fog ütni.”
Taylor Swift albuma októberben jelenik meg.
TS
Forrás: One Média Hírügynökség
____________________________________________________________
Seventeen (a továbbiakban: 17): Hány barátod volt már?
Selena Gomez (a továbbiakban: SG): Azt hiszem három. Egy, amikor én 13, egy, amikor én 14 éves voltam, és egy, amikor 16. Közülük egy volt az első igazi szerelmem.
17: Volt már olyan, hogy te szakítottál vagy a te szívedet törték össze?
SG: Egyszer szakítottam valakivel, de kétszer szakítottak velem.
17: Milyen érzés volt?
SG: Ez a legszörnyűbb érzés volt az egész világon. És soha nem kívánnék ilyet senkinek. És úgy vélem, hogy neked keresztül kell menned ezen, hogy megértsd, de ez annyira nehéz. Igazán nem tudtam, hogy lehetséges az, hogy ennyire fájjon.
17: Mit tett?
SG: Nos, összetörte a szívemet. És pontosan tudja. Pontosan tudja, hogy mit tett velem. Én nem tettem semmit, ez minden, amit mondok!
17: Hogyan heverted ki?
SG: Nem kedvelem ezt az egész „egyszer fent, egyszer lent” dolgot. Nem szeretek visszavágni, „bosszút állni”. Bárkivel bármikor megeshet, hogy a másiknak nincs szüksége rá többé. Bár ez azért elég durva.
17: Ez egy elég jó szabály. Valaha megjátszottad már magad egy olyan fiú kedvéért, akit szerettél?
SG: Ó, igen, ez megtörtént velem, és nagyon durva volt. Nem voltam önmagam egy éven keresztül. Azt gondolom, hogy az igazán szörnyű volt. Éreztem, hogy ez nem én vagyok, miközben megpróbáltam mindig tökéletes lenni a számára.
17: A tökéletesség milyen útján jártál?
SG: Mindig próbáltam jól öltözni. Nem gondolom, hogy valaha melegítőalsóban látott engem. Szeretem a melegítőalsókat! Egy csomó van nekem! Mindig megpróbáltam jól öltözött és jó modorú lenni, és mindig azt akartam, hogy körülötte forogjon minden. És mindig az ő kedvenc helyeire, kedvenc éttermébe és kedvenc bármijeibe jártunk. És volt egy olyan pont, ahol teljesen elvesztettem magamat. Nem mosolyogtam nagyokat, nem nevettem nagyokat, nem goofballoztam, nem keltem fel és nem táncoltam, nem csináltam semmi olyat, amit általában szoktam. És amikor ez a „kapcsolat” véget ért, szörnyű volt. Mert nem tudtam, hogy ki vagyok én. De visszakaptam magam, és én igazán boldog voltam — és a családom is örült, hogy visszatértem!
17: Mondta valaki neked, hogy „Hé, jól vagy? Miért nem adod önmagadat?”
SG: Körülöttem mindenki utálta őt. Mindenki csak azt gondolta, hogy ő most egy idióta. Az ismerőseim közül, család, barátok stb. senki sem szerette őt. De senkit, aki leültetett engem, és azt mondta nekem, hogy ez szörnyű, meg sem hallgattam. Azt gondolom, hogy egy lánynak keresztül kell mennie ezen, mert én most erősebb vagyok, mint valaha. Felhatalmazok valakit, hogy próbáljon meg megint megváltoztatni engem. Attól annyira erős lettem, hogy soha nem fog megtörténni többször, nem tud újra megváltoztatni.
17: Neki miért lett fölötted hatalma?
SG: Azt gondolom, hogy a szerelem vak. Nem látod, nem hallod, mit mondanak az emberek, vagy azt, hogy te mit mondasz. Nem látod, hogy mit teszel. Csak Őt tartod szem előtt. Ez az.
17: Miben találtál sok erőt?
SG: Erőt találtam abban, hogy mik sebeznek meg engem. És a családomban, abban is van az erőm. Furcsamód én igazán hálás vagyok, hogy olyan sok alkalommal megsebeztek, mert így lettem erős, majd boldog!
17: Van olyan barátod, akihez szerelmi tanácsért mész?
SG: Minden egyes probléma, ami nekem valaha van, Taylor Swift által megoldódik! Ha nekem van egy kérdésem, megyek hozzá, mivel Taylor is keresztülment ezen, mert ő nálam öregebb, és gondolkozik a legtöbb kérdésemen — hasznos válaszok. És, amit Taylorban szeretek, az az, hogy hisz az egész love storyban, a szőke hercegben és a lélektársakban. Miatta nem vesztettem el a hitem. Szó szerint minden nap beszélünk.
17: Odament hozzád tanácsért, amikor Joe Jonasszal keresztülment a szakításán?
SG: Ó, igen. Amikor keresztülment egy kemény időn, lecseréltük a zenelistáinkat. És ezt minden lánynak ajánlom — olyan zene kell, amely visszahozza az életkedved. Mi Since U Been Gone-t hallgattunk Kelly Clarksontól, az volt az első számú dal. Hallgattuk a Battle-t Colbie Caillattól, a Walk Awayt Kelly Clarksontól — Kellynek jó szakítósdalai vannak! Hot N Cold Katy Perrytől… csak ültünk ott, és nagyon sok ilyen számot hallgattunk. És minden alkalommal, ha szakítanánk, ott ülnénk együtt, és meghallgatnánk ezeket.
17: Taylornak nincsenek problémái azzal, hogy nyilvánosan az expasijairól beszéljen — de te úgy tűnsz, hogy igazán bizonytalan vagy, hogy a kapcsolataidról egyáltalán mondj-e bármit. Miért van ez?
SG: Mindig szerettem Taylort — szeretem azt, hogy ő ilyen nyitott. De azt gondolom, hogy amikor neked valakivel értékes kapcsolatod van, az egész világnak nem kell tudnia erről. Soha nem beszélek arról, akivel én együtt vagyok, hacsak nincs bámulatosan fontos mondanivalóm. Azt akarom, hogy a rajongóim tudjanak mindent rólam, de egy kicsit rejtély is akarok lenni, ami szintén izgalmas lehet.
17: Tavaly Miley Cyrusszal „harcoltál”. Végül hogyan számoltátok fel a vitát?
SG: Én személy szerint megpróbálok helyesen cselekedni. Próbálok nem igazán foglalkozni azzal, ha bármi rosszat mond, és ezzel eléggé lecsillapodtak a kedélyek. Ez tipikus tizenéves-dráma. Végül mindig rájössz, hogy a barátaid az egyetlenek, akik neked igazán, mindig ott vannak — tehát miért is tesszük ezt?
17: Neked sok híres barátod van — Demi Lovato, Taylor, Miley. Volt olyan valaha, hogy féltékenyek lettetek egymásra?
SG: Én normális szinten érzem féltékenynek magamat. Leginkább magammal versenyzem, nem bárki mással. És egyébként a szakmában levő barátaim közül mindegyik nagyobb „csillag” nálam! Ők nagy zenészek, és azt gondolom, hogy a zene egy egész új szintre viszi őket. Én is ki fogom próbálni a zenét, de ez bármi másnál mókásabb lesz. Igazán keményen próbálkozok, magam miatt is, hogy jó, tisztelt színésznővé váljak. Minden, amit igazán tenni akarok, az a film után és film. Szeretek színészkedni, és létre akarom hozni azt, hogy sokáig csinálhassam.
_________________________________________________________
Hihetetlen? Úgy látszik Selena nem felejtette el azokat a szavakat, mondatokat amiket itt nálunk tanult, amíg a Monte Carlo című filmet forgatta.
Selena legutóbbi rádiós interjújában épp arról kérdezték hogy hogy tud-e franciául: "Tudsz beszélni franciául?" Mire Selena: "Nem, de tudok magyarul!"
A következő szavakat, mondatokat említette: "Szeretlek" és hogy "Csendet, felvétel lesz". Ezt a felvételt videóban is meghallgathatod hogy milyen is - olvasható a sztár egyik hazai rajongói oldalán, a Sgomez-Net.gportal.hu-n.
__________________________________________________________
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
8. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
11. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
15. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
16. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
17. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
18. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
19. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
21. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
23. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
24. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
25. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
26. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
27. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
28. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
29. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
30. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
32. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
34. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
37. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
38. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!
► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!
evamama.hupont.hu
39. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
40. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
41. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
42. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
43. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
45. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
46. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
47. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
48. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
49. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
50. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
51. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu
52. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
53. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
54. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
55. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
57. VITÉZTELEP
► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.
viteztelep.hupont.hu
58. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
59. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
60. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
61. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
62. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
63. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
64. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
65. www.storyweb.hu
► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)
storyweb.hupont.hu
66. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
67. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
68. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
69. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
70. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
71. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
72. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
► Ez az oldal a Violettával foglalkozik, ha már itt jársz, nézz kicsit körbe! (Ez az eddigi legjobb Violettás hupont oldal, itt van a legtöbb kép és információ!) Facebook oldalam: https://www.facebook.com/ViolettaHungary2000
disney-violetta.hupont.hu
74. Csajos Világ
► Dream to reality - Transformation
amazing-life.hupont.hu
75. BOTOS INGATLAN ÉS HITEL IRODA
► Iroda cím: Salgótarján, Rákóci út 1-9. 1/2. Alba Üzletház
botosingatlan.hupont.hu